2014. január 4., szombat

Töltött káposzta pataki tálban


Elteltek az ünnepek, lassan a szabadságomnak is vége, mégsem kerültek fel a finomságok, amik készültek. A régi receptjeim szerint készültek, így ismétlésekre nem is pazarolnám az időt. Először csináltam így a töltött káposztát, illetve nem is töltött, csak gombócos, ahogy itt mifelénk szokás.

Hozzávalók:
1 kg savanyú káposzta
75 dkg darált sertéshús
8 kis szelet szalonna
2 db hagyma
3 db tojás
1 bögre zabpehely
só, bors, őrölt paprika
Elkészítése:
A hagymát apróra felkockázom. A húshoz adom az 1/4 részét, a tojásokat, a zabpelyhet, sót, borsot,  őrölt paprikát és jól összegyúrom. Az előző este már beáztatott pataki tál aljára terítem a káposzta felét, rászórom a hagymát, megszórom pirospaprikával és ráhelyezem a vizes kézzel formázott gombócokat. Erre kerül a káposzta másik fele és a bevagdosott szalonna. Annyi vízzel öntöm fel, hogy éppen ellepje. Ráteszem a tára a fedelét és mehet a sütőbe. Lassú tűzön 3 órát sült.


2014. január 1., szerda

Újévi imádság


Csákváry Zoltán:
Újévi imádság

Ki jelen vagy a tűzben és a jégben, 
Csillagok közt és bányák mély ölén, 
Sötét árnyékban, fénylő napsütésben, 
Madárdalban és kis gyermek szemén. 
Ki igazgatod sorsok fordulását, 
Romokból építsz boldog holnapot, 

Hozzád küldjük ma szívünk imádságát 
Uram, ne hagyd el árva magyarod!

Ne hagyd el őket, akik téged hívnak
A mélységből kiáltva szent neved.
Megváltást váró rongyos rabjaidnak
Add meg, Uram, a napi kenyeret.
Segítsd őket, kik mindig másnak vetnek,
Kiknél az éhség elsőnek kopog,
Mert áldásodból csak akkor ehetnek,
Ha a zsarnok vérebje jóllakott.

Takard be őket tél hidege ellen!
Hozz sebeikre enyhe gyógyulást!
Adj, Uram, nekik áldó két kezeddel
Bő szüretet és gazdag aratást!
Légy velük, akik verejtékben ázva
Az új Bábelhez hordják a követ,
S mentse meg őket irgalmad csodája,
Amikor a torony mindent eltemet.

Minden áldásod, amit nékünk szántál
Oszd ki közöttünk az újév során,
Hogy túl a tél lidércnyomásos álmán
Élőket köszöntsön a napsugár.
Add, hogy túléljék, amit rájuk mértek,
Keresztre verték, adj hozzá erőt.
Adj nekik, Uram, száz kísértő fénynél
Fénylőbb csillagot, égi vezetőt.

Vezesd őket, hogy soha, soha többé
El ne tévelyedjen a mi nemzetünk.
Légy velük, Uram, most és mindörökké,
Akkor is, mikor mi már nem leszünk.
Akkor is, mikor jő a boldog holnap,
S parányi sorsunk emléke sem él,
Sárga csontvázunk felett zöld fű sarjad,
Szívünk porával messze szállt a szél.

Ki jelen vagy a tűzben és a jégben,
Csillagok közt és bányák mély ölén,
Sötét árnyékban, fénylő napsütésben,
Madárdalban és kis gyermek szemén,
Ki igazgatod sorsok fordulását,
Uram, ne hagyd el árva magyarod,
Hallgasd meg szívünk újévi imáját,
És legyen minden úgy, mint akarod.

2013. december 30., hétfő

Aktuális gyógyír


Meghűlés vagy vírus? Mindegyis, jól ledöntött! Sajnáltam volna kihagyni a két ünnep közötti szuper programokat, ezért mindent bevetettem. A gyakorta jól bevált ezüstkolloidról írtam már, most is ehhez nyúltam először és a következő keverékből ittam két napon át 3-4 bögrével.

2 ek méz, 2 ek citromlé, 2 ek almaecet, 1 tk reszelt gyömbér, 1 kk fahéj, 3 dl forróvízzel bekeverve.

Két nap alatt elűztem a bajt!